Ez a lavóros ötlet anya szerint marhaság és apaaa, ne engedd már, minden hülyeséget nem kell ráhagyni, de én nagyon éééélvezem.
A pálya azért érdekes, mert teljesen egyedül építettem, mindenestől. És apa szerint nagyon jó konstrukciós készségem van, akármit is jelentsen ez.
A túrós gombócokat pedig egyedül tettem a forró vízbe, anya kissé idegbajos felügyelete alatt ugyan, de épségben megúszva a dolgot. Mert ügyes vagyok.
A csokis sütiről pedig a tejszínes csokimázt nyaltam le és szép mintákat rajzoltam vele. Míg hagyták.
Mielőtt benyaltam a hányós vírust vagy mit, még egy utolsót trógerkedtünk a kisháznál, medencéset, kődobálósat, papírhajó-eregetőset.
csak szaladok utánuk!
KIsbaconban az egyik kedvenc szórakozásom tata tyúkjainak kergetése volt. És a barátságos öreg fehér tyúk tollainak simogatása.
Persze a szénával is sokfélét és jókat matattam: etettem a juhokat, mászkáltam a csűr összes létráján, ugráltam a szénába, satöbbi.
Persze a trambulinon is ugráltunk eleget és Etelééknál jókat homokoztunk is Mátéval, Nándorral, olykor Tamással is.
S amikor végre szabadon locsolhattam a vizet mindenkire Bodáéknál, azt erősen élveztem. Emma nagyon figyelt, tanulta intenzíven a trógerséget. ;-)
jókat játszottunk együtt. Mindenben utánoztuk egymást, néha kicsit verekedtünk is, de vér nem folyt.
Sára teljesen le volt nyűgözve az én pisilési technikámtól. Ő is megpróbálta állva, de neki nincs pöcökje, szóval elég nehéz élete lehet szegénynek.
a Hajógyári szigeten is jártunk, a Gyereksziget rendezvényen. Rengeteg élmény, rengeteg mozgás, igazán jó nap volt. Nekem. Szüleim kissé elfáradtak. Persze én is. Végül a bicikliülésben aludtam el...
Másnap meg a strandon fárasztottam le annyira magam, hogy a buszon ültömben kidőltem, de arról nincs kép, strandra sose visznek szüleim fényképezőt.
Mivel általában még a pisilőm is homokos, nyáron délben is fürdünk. De ez nem baj, sőt!
Nagyon szeretek tornázni (ezért járunk Ficánkolóra Ági nénihez), merész vagyok és a szüleim partnerek a kísérletezésben. Azt mondják, megtiltani úgysem lehet, elbizonytalanítani meg minek. Úgyhogy tornára fel! Reméljük, nem szegem a nyakam... A hasizom-erősítésre meg célzottan szükségem van, ott kicsit hibásan születtem. Úgyhogy izmozok, amennyit csak lehet.
A bukfencem már tökéletes, de azt csak filmen lehet megörkíteni.
Sajnos, véget ért. Elköszöntünk Éva nénitől, a kispajtásoktól. Ősztől már oviba járok, úgyhogy ez volt az utolsó alkalom. Sok-sok jó pillanatot köszönök a Zöldalma Egyesületnek, Éva néninek, a többieknek (Fülöp, Bálint, Álmos, Zsombi, Ádám, Matykó, Csongi, Barnus, Márk, másikGergő, Csenge, Berta, Ünige, Réka, Emese, Paula, Anna, Panna, Hanna, Jázmin, Evelin, Lara, satöbbi), s persze anyának, hogy elvitt.
mondjuk a távirányítású kisautókat... Anya szerint ez zizi dolog, de apa fog venni nekem, (nekem???), ha nagyobb leszek.
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »