s míg ők Hobót meg a PUFot hallgatták, engem szegedi tatáékra bíztak. Jól megvoltunk, lefeküdni sem akartam.
Peti bekekált, büdit csinált, tisztába teszem. Letörölgetem alaposan és bepelenkázom. Néha 20x is egymás után...
Újabban szinte korbáccsal kell kiverni engem a játszótérre, aztán persze haza is, mert bármit mondanak, én NEM AKAROM! De a pályaépítés, a fakockákból vagy lego duploból való építés még mindig tetszik, ezt bármikor bármeddig képes vagyok művelni.
A torony tetejére tett kis csúcsos díszekre értetlenkedett apa. Ezzel díszítettem. Mert szépnek kell lennie. Elmagyaráztam neki.
És a mellékvonalakra félretolt vonatok felől érdeklődött. Pihennek. Pihenni is kell. Igaz?
És már a porszívótól se félek, sőt, porszívóztam én magam is.
elfogult szüleim szerint. Hát, mi tagadás, van benne valami...
2 év és Mátyás is egész nap pályát épít. Használd ki, hogy most szabadon játszhatsz!
de ami nem felel meg a korszerű kisded-táplálásnak (pl. nem házi sült kolbász), annak szinte biztos a sikere. Ez viszont fasírt, apa gyúrta, anya sütötte, egész ehető lett. ;-)
ezúttal a kelebiai vonalon zajlott. És Soroksár történelméről is tanultunk.
irigylésre méltóan rendezett, szép, tiszta. A játszótere szintén. Ott készültek ezek a képek. (Közel van, egy busszal könnyen eljutni tőlünk oda.)
Firkálgatok, egyelőre erőst nonfiguratív módon. No de a nagy mesterek 30 évesen is ezt csinálják...
Torna anyával, célbadobás, alagutazás, kiságyramászás, effélék.
Ja, és én vagyok cukibb vagy az Adybandi? Sztem én. ;-)
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »