jókat játszottunk együtt. Mindenben utánoztuk egymást, néha kicsit verekedtünk is, de vér nem folyt.
Sára teljesen le volt nyűgözve az én pisilési technikámtól. Ő is megpróbálta állva, de neki nincs pöcökje, szóval elég nehéz élete lehet szegénynek.
de engem inkább a patak érdekelt. És a csigabiga, amit alaposan megvizsgáltunk Sárával, de nem mondta, hogy ő volna Bogyó.
mamának is segítek. Borsót pucolok. Finom, kisbaconi cukorborsót. Előtte azért eszem egy kis fagyit, legyen elég erőm a munkához.... És persze a meggykompót sem készülhet el szorgos kis kacsóim nélkül. ;-) De jó lesz ez a baconi meggy majd télen a diós-csokis-meggyes muffinba!
túrót készíteni. Leőröljük a juhsajtot, amit sős vízben áztatott tata, abból lesz a túró. És a túrós tészta, puliszka, pogácsa Pesten. Tata juhai hasznos jószágok. Csak sajnos idén a szárazság miatt nem olyan a legelő, mint kéne.
a "holland strand".
Sajnos, a baróti strand nem működik, úgyhogy legközelebb Uzonkában lehet strandolni. Tatáék elvittek. Jóvót, bár nincs benne óriáscsúszda, ami pedig a strand egyik alapvető kelléke (a lángososbódé és a vattacukros mellett). Jókat ugráltam, az emberek megbámultak, hogy ilyen ügyes vagyok. Pedig tudhatnák. Elég rámnézni...
... a rakendroll az nem egy tánc. EZ az!
Naszóval a Transylmania együttes 10. szülinapja, Vargyason, a Daniel kastélynál. És Folker gyermektáncház, ahol Sárával igen cukik vagyunk.
Kolczáék hoztak tortát, Mátyásnak, radinába. Aztán mi mentünk hozzájuk családi flekkenezésre. Szép nagy család. :-)) Pedig egy része épp nem is tudott eljönni, sajnos.
Szikoslokán van tatáék kis háza, oda gyakran felmegyünk. A patak tiszta és hideg. Jó ott. Közel van a borvízforrás is, amit nagyon élveztünk Sárával. Mármint a borvíztöltést.
A Szent Anna tónál kevésbé örültünk a hidegnek, kissé cidriztünk, de hősiesen megfürödtünk. A víz jó volt, egész meleg. És csónakáztunk is. Én is eveztem!
Tusnádon a Malom csárdában ettünk (szüleim nosztalgiáztak).
Nagytata családja Kisbaconban lakik. Ott van rakás unokatestvér, keresztszülő. Náluk jártunk, sokszor. Kolczáéknál rengeteget trambulinoztunk, az volt a kedvencem. De a patakba való kődobálás is jó szórakozás. És a működő vízimalom, bár én alaposabban felfedeztem volna, mint ahogy engedték.
Ilyen az, mikor Boda mamáéknál összegyűlik a család, Gergő bátyóék és mi is. Hirtelen 2 helyett 9 fős lesz a lakás népessége. Nem sima ügy, na, egész olaszosan zajlik az élet.
Sokat játszótereztünk. Anya sokat morgott. Én alapvetően jól éreztem magam, bár pár dolog nekem is feltűnt. Az, hogy
- szinte egyáltalán nincs árnyék
- koszosak (a homok tele van üveggel (!!!), csikkel, mindenféle szeméttel, kutyákat visznek be, tehát kutyapiszokkal is, amitől anya idegösszeroppanást kap)
- nincsenek karban tartva, olykor csak egy csavar hiányzik, de azt senki nem teszi helyre (ez mondjuk Pesten is így van)
- nincsenek csapok mellettük, bár kézmosásra
- nem valami túl izgalmasak a játékok.
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »