a nagyobbik egész klassz, tele jópofa mászókákkal. És igen, fel tudok a kötélen kapaszkodni ededül!!!
ahol egy hatalmas és szokatlan libikóka tetszett leginkább.
a kisebb. Egész jó, nagyon árnyas, jópofa hintával.
Egyik hétvégi csavargásunk helyszíne a Gellért hegyen. Jópofa. És nagyon tiszta.
ismerős terep, ide jártunk Ringatóra. Most csak egy kis zenehallgatásra ugrottunk be. És a Nemzeti Színház előtt játszottunk.
a mászóka nagyobbaknak való, de persze mi felmásztunk és lecsúsztunk. Anya is.
már úgy naptárilag, mert most is meleg van, de elkezdődött az ovi, iskola, s sok kispjatás ment-megy bölcsibe is, úgyhogy nagyon kiürült a jáccó.
Itt még sokan voltunk és igazán jót játszottunk búcsúzóul Csongival meg Margó mamával (a fogadott pótnagyimmal). Meg Bertával, Marcival, de ők maradnak.
a jáccón. Szóltam, h. pisi és rángattam le a nadrágot. Tetszik nekem ez a bokor-pisilős dolog. Csakhát itthon nincsenek bokrok, a wc meg nem az igazi.
Csuromvizesen befeküdni a homokba: feladat anyának. De ő tehet róla, mért nem vetkőztetett le idejében.
kisfecskében bolondozunk: páros lábbal ugrunk a peremről meg én ugrok Csongi hátára. Igen, ő 4 és fél éves, de lebirkózom, ha kell. :-))
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »