Mert ott is ugyanúgy csacsizok, homokozok, kukucsolok, kacagok, mint azelőtt.
A hosszú hétvégén apa is jött a játszótérre, de ő csak nézett és fényképezett, se homokozni nem akart velem, se a pókháló alatt mászkálni. Anya viszont hatalmas kráterű vulkánt ásott nekem és sütött homoksütiket is.
Ma kb. délben értünk a jáccóra. Nem értem a szüleimet, ez kiskorú gondatlan veszélyeztetése, mert nagyon meleg volt és tűzött a nap. Árnyék meg csak módjával. Másrészt alig voltak páran, és azok sem igazán próbáltak ismerkedni a kölcsön-csacsi ürügyén. Aki igen, az meg fiú, az nem érdekel.
Hja, és apa szedrett evett, én megpróbáltam lekvárnak is a táskáján, de úgy sem volt igazán finom. Viszont kajabáltak rám. Meg hogy ne bántsam a szemüvegét, amikor azt sem tudom, hogy mi az. Szóval tele a hócipőm velük, ha nagy leszek, csak nagyon ritkán látogatom meg őket az öregotthonban ;-(((
Na jó, a labdázás az nem volt rossz, majd azért írok nekik. Facebookon néha meglájkolom őket ;-)
Szóval én a kocsiban üldögélést már unom, így aztán kimászok-felmászok, matatok. Anya szerint ez veszélyes, dehát ő nem érti, mennyivel érdekesebb így, mint üldögélni szépen.
Mikoris meglógok a blokk bejáratánál és egyedül megyek a játszótérre. Igaz, az akadályok leküzdéséhez még szükség van némi anyai segítségre (najóna, hát még egy éves se vagyok).
(Videó is)
Még nem volt senki, de korán ébredtem, anya belémtunkolt egy kis kaját és levitt, hogy a déli melegben már itthon lehessünk. Így is történt, viszont nem volt kivel játszanom. A többi gyerek még alighanem aludt.
Gergő elszántan taszítja a babakocsit. Nagyon dógoz. :-))
(videó is)
Gergő mászkál, babakocsit tol, babakocsit szerel. Az Irináét. Irike egy darabig tűri, aztán Gergő elüldözi. És egyedül szerel tovább. ;-) Aztán otthon kidől, mint akit fejbevertek. (Apa, csak nem bántottad?)
(videó is)
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »