Nagy Gergő mindennapjai
2011. március 16.

található játszótéren se jártam még, az is nagyon tetszett. És szereztem 3 motort! Ez fontos élvezetnövelő elem!

Háttérben a Szent Imre templom, ide tartozik anya munkahelye, a gimnázium.


2011. március 16.

ott jártunk hétvégén. Nagyon tetszett, jópofa játékok vannak arra. És hát minden csupa újdonság volt.

Piskótát és banánt uzsonnáztunk, semi húst nem hoztak. Jellemző, anya pakolt...

A picit feljebb levő csúszdaparkban csúszdáztunk s amikor felmásztam a domboldalra, majd leültem, gondolván, lecsúszok, anyáék dőltek el a nevetéstől. Az nem csúszik. Nem tudtam. Ezért nem kéne kinevetni egy kisgyereket, hé!


2011. március 16.

mászkáltam, organizáltam, rajzoltam, meg mindenféle hasonló trógerséget követtem el. És végre nincs kabát meg száz pulcsi rajtam, tudok kicsit mozogni is!


2011. március 10.

Játszani voltunk, amit nagyon lehet, mert (másik) Gergőnek több játéka van, mint egy vidéki játéknagykernek.

Persze játszóterezés is volt, amit nagyon élveztem, az a játszótér ugyanis még izgalmasabb, mint a Süsü, ahova mi járunk (de messzebb van).  


2011. március 8.

Megszereztem Benedek nagyszerű járgányát, Szille tolt, Csongi irányított, én meg csak napoztam és döbrögiskedtem.

Aztán anya hajcsárolt, hogy mozogjak, akkor kicsit próbálkoztam a kötélhágcsóval, de nem tudok akkorát lépni, hogy komoly mászást produkáljak rajta.


2011. március 7.

a játszótéren, de mi hűségesen látogatjuk Süsüt, a játszótér névadó tereptárgyát.

Néha kicsit sokat tartózkodom földközelben, vagyis négykézláb, hason, háton, deugye nem lehet örökké motorozni és vastag ruhában nem is olyan kellemetlen a beton.


2011. február 28.

Szeretem, ha apa is ott van, bár újabban nem focizik velem, mert fáj a dereka. Azért találunk más vicces dolgot is.


2011. február 14.

fociztam s egyéb mókás dolgokat műveltem. Kosárra dobni még mindig nem tudok. :-(


2011. február 7.

Megjött a téli tavasz, hétágra sütött a nap, nagyon jót lükéskedtünk a melegben.


2011. január 28.

A szánkózás jó, de anya kicsit gyakran borít be a hóba (az öszes éles kanyarnál nagyjából), látszik, h. nincs jogsija. Emiatt mindig kicsit gyanakodva és készenlétben üldögélek, várva a találkozást a hideg fehér szöszmösszel. Vagy lemászok és én húzom a szánkót (nem, anya nem ül rá, úgy meg se tudom mozdítani, anya nem egy pehelysúlyú). Vagy csak úgy egyszerűen mászkálok a hóban. Vagy kacagok, ha megjön Móni néni és vicceset játszik velünk.

(Igen, tudom, a kék kesztyűm nem talál a zöld kabátomhoz, de a zöld sajnos nagyon koszos lett tegnap s csak ez volt tiszta.)



Gyakori szavaink

mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52), csavargás (207), evés (107), főz (6), itthon (413), odoba (7), ovi (7), pálya (6), rajz (2), szemtakaró (1), szemüveg (1), szerelés (2), tél van... (119), végre tavasz! (155), vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123), apusunk (119), ballagás (1), barót (23), boda mama (58), boda nagyapó (66), család (124), kardosék (24), keresztelő (7), keresztszülők (76), kisbacon (23), mátyás (24), nagyapó (34), nagymama (34), nagyszülők (98), névnap (22), otthon (35), rokon (53), sára (62), szeged (34), szülinap (42), unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11), állatkert (1), alvás (8), autó (32), balaton (4), barátkozás (17), barátok (25), beteg (20), bicaj (7), bicikli (4), bili (5), bkv (49), bohóc (1), boltolás (2), budapest (175), cuki (29), dinnye (3), duna (6), épít (1), eső (2), este (8), farsang (2), fest (4), ficánkoló (6), fodrász (1), fogmosás (2), fürdés (27), furulya (1), futóbicikli (1), gyermekvasút (1), gyurma (5), hajó (1), hideg (12), hinta (9), hó (15), jár (5), játszik (362), játszótér (128), kánikula (58), karácsony (18), kirándulás (54), kismotor (17), kolbász (5), koncert (2), konyházás (11), könyv (7), könyvtár (2), kórház (6), kultúrprogram (35), kutya (1), labda (2), látogató (5), magyarország (11), marosvásárhely (2), máv (3), mesenézés (2), nevetős (40), nyár (132), nyár 2013 (16), nyaralás 2011 (32), nyaralás 2012 (21), olvas (12), összefoglaló (2), ősz (64), ősz 2013 (17), palacsinta (5), pancsolás (12), pufulec (2), rajzfilm (7), ringató (2), roller (1), románia (7), séta (1), sí (1), strand (2), számítógép (2), szánkó (4), szikosloka (1), takarít (2), tánc (1), táncház (3), torna (4), torta (1), tricikli (1), trógerkedés (118), utazás (51), vár (3), városliget (4), vécé (3), velencei tó (1), vendégségben (59), vidámpark (6), virág (57), zene (8), zenebölcsi (15), zöldalma (3), zöldben (58)

Őket olvassuk, lájkoljuk stb.

Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »

Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »

Boda nagyapóék túrázásai »

Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »

Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »

'Öregmesék': a mese, ha retró. »

Mese, mese, meskete: egy mesés blog »

Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »

Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »

Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »

Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »

Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »

Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »

Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »

Mindenféle gyerekségek (például dalok) »

Bartos Erika oldala »

Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »

További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »

Csak tiszta forrásból! (népmesék) »

Mondókák, stb. (dalok, mesék) »

Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »

Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »

A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »

Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »

Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »

A legszebb könyvek kiadója. Talán. »

Nagyonszép könyvek kiadója. »

A nagy klasszikus. A Móra. »