Míg anya ablakot pucolt, mi a kompot csodáltuk. Szerintem nekünk volt jobb dolgunk...
És vittem anyának egy 'virágot'! Az én ötletem volt, ededül!
Helyes kis város, bár egyetlen fagyizót/cukrászdát sem találtunk nyitva, viszont láttunk evő-kakáló kacsákat, klassz nagy templomot és horgászó bácsikat. És lehetett dobálni a Dunába. :-))) Sőt, kezet is mostam benne!
jártunk. Nem engedtek bele a szökőkútba. És nem vettek tejcit az étteremben. A kolostor romjain is csak anyával mászkálhattam. Az állatsimogatóban olyan állatok voltak, amiket én már láttam. Szóval nem egy nagy szám ez a sziget. A strandra bezzeg nem vittek be.
Már sok közlekedési eszközt kipróbáltam, de a hajót csak most. Fura, mondhatom, ott megy az ember a Dudán, azaz Dunán és úsznak el mellette a tatyák, azaz kacsák meg más vízi járművek. Érdekes. De nincs kereke. És az mégiscsak jó, ha van valaminek kereke...
de nem lehetett, így csak bicikliztünk meg bóklásztunk a Duna partján.
bicajjal. A kavicsdobálás meg az ágak után ugráló kutyák nagyon teccettek. Csak a szüleim viselkedtek szívbajosan: Ne menj a szélére!, Ne engedd el a kezem!, Jaj, vigyázz, beleesel!. A felnőttek olykor igen fárasztóak.
mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52),
csavargás (207),
evés (107),
főz (6),
itthon (413),
odoba (7),
ovi (7),
pálya (6),
rajz (2),
szemtakaró (1),
szemüveg (1),
szerelés (2),
tél van... (119),
végre tavasz! (155),
vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123),
apusunk (119),
ballagás (1),
barót (23),
boda mama (58),
boda nagyapó (66),
család (124),
kardosék (24),
keresztelő (7),
keresztszülők (76),
kisbacon (23),
mátyás (24),
nagyapó (34),
nagymama (34),
nagyszülők (98),
névnap (22),
otthon (35),
rokon (53),
sára (62),
szeged (34),
szülinap (42),
unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11),
állatkert (1),
alvás (8),
autó (32),
balaton (4),
barátkozás (17),
barátok (25),
beteg (20),
bicaj (7),
bicikli (4),
bili (5),
bkv (49),
bohóc (1),
boltolás (2),
budapest (175),
cuki (29),
dinnye (3),
duna (6),
épít (1),
eső (2),
este (8),
farsang (2),
fest (4),
ficánkoló (6),
fodrász (1),
fogmosás (2),
fürdés (27),
furulya (1),
futóbicikli (1),
gyermekvasút (1),
gyurma (5),
hajó (1),
hideg (12),
hinta (9),
hó (15),
jár (5),
játszik (362),
játszótér (128),
kánikula (58),
karácsony (18),
kirándulás (54),
kismotor (17),
kolbász (5),
koncert (2),
konyházás (11),
könyv (7),
könyvtár (2),
kórház (6),
kultúrprogram (35),
kutya (1),
labda (2),
látogató (5),
magyarország (11),
marosvásárhely (2),
máv (3),
mesenézés (2),
nevetős (40),
nyár (132),
nyár 2013 (16),
nyaralás 2011 (32),
nyaralás 2012 (21),
olvas (12),
összefoglaló (2),
ősz (64),
ősz 2013 (17),
palacsinta (5),
pancsolás (12),
pufulec (2),
rajzfilm (7),
ringató (2),
roller (1),
románia (7),
séta (1),
sí (1),
strand (2),
számítógép (2),
szánkó (4),
szikosloka (1),
takarít (2),
tánc (1),
táncház (3),
torna (4),
torta (1),
tricikli (1),
trógerkedés (118),
utazás (51),
vár (3),
városliget (4),
vécé (3),
velencei tó (1),
vendégségben (59),
vidámpark (6),
virág (57),
zene (8),
zenebölcsi (15),
zöldalma (3),
zöldben (58)
Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »
Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »
Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »
Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »
'Öregmesék': a mese, ha retró. »
Mese, mese, meskete: egy mesés blog »
Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »
Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »
Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »
Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »
Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »
Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »
Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »
Mindenféle gyerekségek (például dalok) »
Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »
További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »
Csak tiszta forrásból! (népmesék) »
Mondókák, stb. (dalok, mesék) »
Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »
Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »
A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »
Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »
Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »