Nagy Gergő mindennapjai
2014. január 6.

Ajándékba gyűjtögettem néhány cukiságot. Hosszú bejegyzés!


írta: admin
2013. szeptember 27.
Reggeli készülődés közben:
 
- Apa, te minek vagy ezen a világon?
- Hogy téged neveljelek.
- És anya miért engem szült meg, miért nem Sárát?

írta: admin
2013. június 5.

Hétfőn apával a Vidámparkban voltunk, mert aznap nem volt ovi. Azt játszottuk, hogy én vagyok az apuka és apa az én kisfiam. Ezt gyakran szoktuk játszani és ilyenkor noszogatom a kisfiamat, hogy nyávogjon valamiért, követelőzzön, ahogy általában a kisgyermekek szoktak.

És volt ott egy fagyis is persze, és mondtam neki, mikor még a rendes apukám volt, hogy kérek belőle, de nem kaptam, mert kicsit taknyos vagyok és amúgy is csak bő 15 fok van, azt mondta.

Na és még fordultunk egyet, visszaértünk a fagyishoz, és akkor én rögtön szóltam a kisfiamnak, hogy nyávogjon fagyiért. És ilyenkor mindig olyan komolyan, nagyfiúsan, szóval felnőttesen magyarázom neki, hogy mit miért nem lehet.

És kisgyerek-apa nyávogott is és toporzékolt is rendesen, hogy fagyit akajok, moszt, moszt, moszt!

De én jó apukája voltam és rögtön megkérdeztem tőle: jó, milyet kérsz?


2013. március 28.

Legózunk. Templom, kereszt. Kis kockák az emberek. Betesz egy feketét.

- Ő egy néger ember.

Másik alkalommal:

- Fekete zászlót tettem rá, mert meghalt valaki. A tanítóbácsi halt meg.

Börtönt épít.

- A kopacokat bezártam, mert rossz emberek! Tégedet is elvitt volna!

 

- Földringás van!

- Felbojítik a házt a zenészek!

- Mindenkinél szépebben furulyál Julika néni.

- És ügyesen szuszogtam (orvosi vizsgálaton).

- lábli = vádli

- maksz = maszk

- fosőrök = sofőrök

- hideg-meleges = langyos

 

- Gergőkém, lüke vagy?

- Nem, csak annak látszom.

 

- Nem akkor vágok, mikor ráérek, hanem mikor menetrendje van a vágásnak.

 

Apa az üstökösről mesél.

- És most hol az égen a sütőtök?

 

Este, lefekvéskor.

- És akkor becsukom a szemem, de túl sötét van, mert van egy szemem a vállamon, amivel nézek éjszaka és ezért kell a fény.

 

- Nem alszom éjjel, hanem festek, egész éjjel, befestek mindent, az egész szobát, eget, falat, havat, mindent.

 

- Anya, nem szeretném, ha megennének a katonák, mert én még fel szeretnék nőni.

 

-K. ma felhívott a galériára, mert senki se játszik vele. Ő már nem tartozik hozzánk, nem játszunk vele. Mindig elküldik N.ék. Most V. tartozik hozzánk.

 

- Jó lenne , ha volna Á.nak és A.nak egy másik csoport, Hogy oda elmenjenek. Én maradnék.  (Mindkét fiú bántotta, többször is.)

 

- Már nem játszunk Á.mal. Leszoktunk egymásról.

 

- Jaj, Istenem, milyen álmos vagyok én!

 

- Nagyon jól aludtam ma, esküszöm!

 

- Sajnálom Á-t. Igaz, nem is sajnálom, mert nem szeretem őt.

 

- Mert jó fiú voltál?

- Néha igen, néha nem.

 

- Sz. farkashúst eszik. Mennek vadászni az erdőbe minden nap és és azt eszik, a farkast. K. azért olyan kicsi, mert csak farkashúst eszik, semmi mást. Szegény. Ők is vadásznak farkast, mást nem esznek.

 

Elalvás előtt. Szeretné, ha vele maradnék, mondom, nem lehet, dolgom van.

- Jó, de gyere be néha és simogass meg.


írta: admin
2013. március 5.

mert a fényképezőt nem ismeri fel a gép, valamiért. Majd apa összeismerteti őket, de addig is, szöveg.

 

Volt egyszer egy rosszember, egy anyarosszember meg egy gyerekrosszember.

 

Tatáék hoznak egy mesét, amiben mindenki purcol.

 

Elmondom, hogy csinálták a könyvet. Vannak nagy nyomdagépek, nyomdák, abba beteszik a papírt. A nyomdában van piros festő, azt egy gombbal nyomogatják és az festi a papírt. Más színek is vannak, azok is festik.

 

- Gergő, neked van éntudatod?

- Igen, itt van a fejemben.

 

Arról esik szó, hogy anya hasa fáj, nőiesen. Erre G.:

- Nekem meg a torkom fáj, fiúsan.

 

Pofa be, pofa ki!

 

Pistinek nagyon sok autója van. Pont annyi, mint nekem. És Barnusnak is. Ezért mi jó barátok vagyunk.

 

Mesél: Volt, volt, egyszervolt, volt egyszer...

 

András mindig kukizik. Kukizzunk! Kukizzál te is, apa! Te is, anya!    (khm-khm)

 

Gergő játszana, de apa csak punnyad csukott szemmel. Gergő odamegy, megkopogtatja a homlokát:

- Hé, vannak itthon?

 

Anya, te vagy a jóbarátom. S mindig is jóbarátok vagyunk. Apa is jóbarátom.

 

...én olyan gyorsan futtam...  (igen, nem futottam, hanem futtam! a negyedszékely ;-)  )

 

- Na, Gergő, nekünk már csak egy kevés pizza maradt (mert a bogyósat csak apa szereti).

Lemászik a székről, odajön hozzám, megsimogatja a kezemet:

- Ne búsulj, anya, nemsoká csinálunk még ilyet!


írta: admin
2013. február 25.

Apa kissé szomorkodva nézegeti az anya szülinapjára sütött narancsos túrótortát, elégedtlen az eredménnyel. Gergő megszólal:

- Ne sajnáld magad, apa! - mondja és vigasztalóan pislog.

 

Imádnivaló. :-)))


írta: admin
2013. február 20.

Fest és meséli, hogy mit.

Ez eredetileg egy gomba volt, ami ránőtt egy ember fejére. Aztán befesti a gomba fejét, haját, lábát. Végül alaposan befesti-beteríti az egészet. Ez Oroszország, mondja, a gomba takarója.

 

Kuka és kiborult szemét. Egyanez kicsit később fogfájós oroszlán, akihez libaháton repül Kisvakond, hogy meggyógyítsa. A liba azért nem fél az oroszlántól, mert olyan látcsöve (!) van, amit betesz az oroszlán lábába s az felspriccel (!) az oroszlán szájába, aki ettől megijed.

 

Autót fest, ügyesen, 2 kerékkel, 2 ablakkal. Egyik ablakban puszilkózik 2 liba, hátul ott ül apa, fent repül egy szarka. Ez az autó gőzzel megy. Van benne egy kicsi beton, abból jön a gőz. Most a szarka alszik, most a libák, felváltva. Ő ül elöl, irányítja az autót. Van egy rögzített szúnyog meg egy rögzített léggömb meg egy rögzített léghajó az autón. Ezek alapból vannak az autónak, odarögzítve. Ezt pedig nem lehet elmagyarázni, mert ez nagyon nehéz, így, úgy, amúgy, hosszú munka.

 

Ez egy csúszdakrokodil. Ha megütöd, igazi lesz!

 

Legózik. Repülőket épít leggyakrabban. Most újabban háborúgépet (!!!) épít.

- Milyen zászlót építettem? Féloláh zászlót építettem (citromsárga helyett narancssárga).

 

Énekelget, gyakran váratlanul be-bedob egy sort, nemritkán elferdítve. Pl.

- Várom, hogy a négyes busz begörögjön.

 

Rondaságok:

- Belekakáltam a faszádba. Ezt Szabolcstól tanultam.

 

A juhokról beszélünk, hogy baróti tatának van már 5 kisbáránya stb. Erre ő:

- S szegedi tatának 5 medvéje született!

 

- Anya, felkeltem! Rájöttem, hogy nem tudok egyedül aludni.

 

Kiterít egy pokrócot az ágyra s kifekszik rá.

- Napozni jöttem. Ez egy jó napozó. Apa, te is feküdj ki napozni!

 

Egyedül játszik, dumál, veszekszik magával.

- Te gonosz, rossz, töröttfejű!

- Te bajom! Ne vedd el enyimet!

- Házat építenek. Itt szállítják a hozzávalókat: ajtót, kéményt, ablakot, falat, számítógépet.

- Rossz ember szagot érzek. Gyorsan lecsapok rá!

- Vigyázzatok, hideg téglafalat építek!

- Ezt Marosvásárhelyen építem. Háromemeletes házak lesznek. Épp most van Sára szülinapja. Mink is megyünk, ebben az autóban vagyunk, én meg tik. Viszünk Sárának ajándékot, egy nagy doboz legót.

- Farkasszagot érzek. Jajjjaj, farkas járt itt!

- ... s jöttek a torzonborzok, megálltak pálinkázni, nagyon szomjasak voltak, ittak, de miután ittak, még akkor is szomjasak voltak.

- Nagyon jó volt ez a mai nap. (Aznap korcsolyáztunk és hóban hempergés is volt.)

 

Apa pizzával kínálja, van maszlinás is.

- Nekem nem kell az olajos! Olyat adjál, amin nincsen bigyó!

 

Fogmosáskor:

- 1 éves vagyok. Csak 2 fogam van.

 

Tűzoltós matricás könyvbe ragaszt. Egy tűzoltó-autót fejjel lefele tesz be.

- A sofőr csak így tudta leparkolni, sajnos.

 

- Meg vagyok bolondériázva!

 

Mesél:

- Megy 3 nyuszi. Ha 1 lemarad, már csak 2 megy tovább.

- ...és Kristóf szegedi mamája meg baróti tatája...

 

Fürdéskor:

- Jajj, itt a kokodijjhajj a vízben!

- Az mi? Olyan nincs is.

- De! Ez olyan!

 

- Jujj, majdnem leharapta az ujjam! - mutat a krokodilra egy állatos könyvben.

 

- Melyik a kedvenc állatod?

- A rozmár.

- S miért?

- Mert nagyon jól tud úszni.

- S te is szeretnél kagylót, csigát enni?

- Igen.

 

Lustálkodunk. Felpattan, megszólal:

- Ha lenne kistesóm, sose bántanám.

- Szeretnéd, hogy legyen?

- Igen, szeretném.

Visszafekszik, gondolkodik, újra megszólal:

- Azt hiszem, ha lesz kistesóm, kell venni még egy kisszéket, hogy neki is legyen.

 

Hó van. Jó nagy. Bóklászunk benne. Talál egy botot, húzza maga után. 

- Anya, ez jó erős vászon, varrjál belőle kisvakondnak nadrágot! Ekkora zsebekkel!

Aztán caplatunk a hóban, keressük a vakondtúrást, hogy odaadjuk kisvakondnak a nadrágot. Később már azért keressük a vakondtúrásokat, hogy a megtalált kisvakondokat hazavigyük. Felpakolja a szánkóra, tucatszám, dől a szánkó jobbra-balra, annyian vannak rajta, képzeletbeli kisvakondok. G húzza a szánkót. Bepakolja a táskámba, úgy visszük fel, ahol megvacsoráztatja őket az etetőszéken. Aludni viszont nem viszi magával a szobába, hanem a konyhában éjszakáznak, mert büdöseket purcolnak.

 

Andris az oviban csípkedi (nem csak őt). Mondom, ne ülj mellé.

- Vigyük el Andrist Szegedre, mamáékhoz! 

- Miért?

- Csípkedje őket!

 

- A zebra csak rovarokat eszik, anya, hidd el. Pelikánot meg füvet.

 

PUKAK = kupak

TÜCSKŐ = tücsök

 

- A te apukád mit dolgozik?

- Munkát.

- De milyen munkát?

- Pénzt keres.

Eltűnődik.

- Én Szegeden fogok munkát keresni. Odaköltözünk tatáék házába. Visszük a könyveket, autókat, pályát, játékokat. Mindent magunkkal viszünk, polcot, ajtót, szekrényt.

 

- Apa, én szeretem a szénhidrát enni! (a kedvencünk)

 

- Mit csináltatok ma az oviban?

- Semmit. Csak ültünk s bambán bámultunk.

 

-Visítófrászt kapok, ha felborul!

 

Apa az András nevű kollégájáról beszél, Gergőt meg egy András csípkedi.

- De apa, téged nem csípked, mert még nem vagy óvodás.

 

- Vannak farkashalak és egymást eszik meg. Bekapik egymást.

 

- A buzgárokat meg a katonákat legyőzte.

 

Hóvirágot nézünk a kiskertben, tavaszi virágokról beszélgetünk.

- Az oviban akkora a hóvirág, hogy ekkora (s mutatja). És még most nő!

- S ibolya van-e?

- Van bigyola is, Szegedről van hozva, mert ott már nyár van és a bigyola bírja a nyarat.

 

Felszed egy kavicsot.

- Ezt neked visszük, anya. Én nagyon kedves vagyok.

 

Újlipót egyirányú utcáiról apa felmegy a Margit hídra autóval.

- Apa, ha így haladunk, átjutunk Budára!

 

- Azt üzente nekem apa, hogy reggel, mikor ment munkába, találkozott a bezárós bácsival (= a játszóteret kulcsra záró pasas) és beszélt vele és a bácsi azt mondta, hogy nem fog minket kizavarni és bezárni.

- Kitől üzente?

- Másik apától.

- Kitől? Neked nincs másik apád. Csak egy apád van. Laciapa.

- Sára apukája másik apa.

- Ő neked keresztapa, nem apa.

 

Micimackó-teszt abszolválása: Apával mentek pár kört a hóban a bokrok körül, míg G magától megszólalt, hogy a saját lábnyomaikat követik. ;-)

 


2013. február 1.

Legóból épít.

- Rengeteg csodálatos gépet építek. Az az utasszállító, amelyiken van a kutya. Ez meg tehergép. Orrcseppet szállít. Még a vezetőfülkében is van orrcsepp.

- Hűha, akkor nagyon sok a taknyos valahol!

- Igen, baróti mamáéknál, mama meg tata, meg szegedi tata. Meg Vásárhelyen Gergő bátyó, Sára meg Matykó. Meg Réka mama is. Csupa taknyos.

 

Énekel.

Volt egy kisszék, három lábú,

Egyik mindenfelé kukázik,

Másik is kotor a kukában, jól belebújik, ott kacag.

 

- Kicsi maradok, mert mindig csak édességet eszek.

- S akkor ki tart el téged, ha mi megöregszünk?

- A Kardos.

 

- Kérem apa fehér telefonját, hogy tudjam elrontani.

 

Beteg, itthon vagyunk, zenét hallgatunk (Kaláka: Kányádi). Figyel nagyon, aztán megszólal:

- Anya, ez nagyon szép. Ez is segít meggyógyulni.

Zenehallgatás közben beszélgetünk, szó esik lélekről, miegymásról. Később fájdalmas képpel néz rám. Kérdem, mi baj, mi fáj?

- A lelkem. Fáj a lelkem.

 

Gyurmázunk. Sünit formálunk, persze ő Sün Soma a Bogyó és Babócából. Telepakolja gyümölccsel, már lekonyulnak a tüskék.

- Hű, ezt el se fogja bírni. Asszem, taxit kell hívnia. De nem lehet, elfelejtett telefont vinni.

 

 

 


írta: admin
2013. január 25.

Csőtörés volt az utcában nemrég, elzárták a vizet, aztán rozsdás víz folyt. Gergőt nagyon megrázta az esemény. Azóta gyakran játszik csőtörést.

- Kéne barkácsoló is a javításhoz!

- Barkácsoló? Nem légkalapácsra gondolsz?

- De, de, légykalapácsra..

Dolgozik tovább.

- Semmi se jó. Nem tudjuk megjavítani.

 

A sátorozásról beszélgetünk.

- Majd ha nagy leszel, akkor elmész a barátaiddal sátrazni.

- Nem, nem megyek. Csak veletek. Mindig csak veletek megyek. Miután meghaltok, akkor is.

 

Utazósat játszik, Szegedre, majd Barótra.

- Csak azért jöttem, hogy megölelgessenek. Megölelgettek, mehetek haza.

 

Énekel:

- Bimm-bumm-bamm, rózsavirág

  Szól a bagyoly

  Indulás a fenekébe!

 

- Adjatok nunit a lókötőnek!

 

- Szeretnék olyan éneket, ami arról szól, amiről a puputeve gondolkodott a bábszínházban, hogy az állatok elöl kezdődnek vagy hátul.

(Fabula bábszínház előadása, Brumi téli álma, kb 10 napja látta, nem is gondoltam, h a teve énekét így megjegyezte. Mostanság voltunk párszor bábszínházban. Az oviban is van havonta, a Fabula települ ki, de ezt épp együtt láttuk ketten egy vasárnap. De láttunk Marék Veronikát, vagyis Kippkoppot is. Gergő tátott szájjal bámult és 45-50 percet simán tud figyelni. Csak mi, felnőttek találjuk meg minden előadádban a tökéletlenséget.)

 

Hosszasan lükéskedik lefekvés előtt, unszoljuk, hogy feküdjön már le.

- Jaj, megint elfelejtettem valamit! - kap a fejéhez.

- Mit már megint?

- Aludni. De még... még... még meg kell néznem, hány óra van.

Kirobog a nappaliba, ránéz az órára.

- Na, hány óra van?

- Nem tudom.

 

Lefekvés előtt szedegeti ki az állatokat a tartóból.

- Viszem Cincist is, ő is jó barátom.

 

- Felvetkőzök. (=öltözöm)

 


írta: admin
2013. január 22.


írta: admin

Gyakori szavaink

mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52), csavargás (207), evés (107), főz (6), itthon (413), odoba (7), ovi (7), pálya (6), rajz (2), szemtakaró (1), szemüveg (1), szerelés (2), tél van... (119), végre tavasz! (155), vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123), apusunk (119), ballagás (1), barót (23), boda mama (58), boda nagyapó (66), család (124), kardosék (24), keresztelő (7), keresztszülők (76), kisbacon (23), mátyás (24), nagyapó (34), nagymama (34), nagyszülők (98), névnap (22), otthon (35), rokon (53), sára (62), szeged (34), szülinap (42), unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11), állatkert (1), alvás (8), autó (32), balaton (4), barátkozás (17), barátok (25), beteg (20), bicaj (7), bicikli (4), bili (5), bkv (49), bohóc (1), boltolás (2), budapest (175), cuki (29), dinnye (3), duna (6), épít (1), eső (2), este (8), farsang (2), fest (4), ficánkoló (6), fodrász (1), fogmosás (2), fürdés (27), furulya (1), futóbicikli (1), gyermekvasút (1), gyurma (5), hajó (1), hideg (12), hinta (9), hó (15), jár (5), játszik (362), játszótér (128), kánikula (58), karácsony (18), kirándulás (54), kismotor (17), kolbász (5), koncert (2), konyházás (11), könyv (7), könyvtár (2), kórház (6), kultúrprogram (35), kutya (1), labda (2), látogató (5), magyarország (11), marosvásárhely (2), máv (3), mesenézés (2), nevetős (40), nyár (132), nyár 2013 (16), nyaralás 2011 (32), nyaralás 2012 (21), olvas (12), összefoglaló (2), ősz (64), ősz 2013 (17), palacsinta (5), pancsolás (12), pufulec (2), rajzfilm (7), ringató (2), roller (1), románia (7), séta (1), sí (1), strand (2), számítógép (2), szánkó (4), szikosloka (1), takarít (2), tánc (1), táncház (3), torna (4), torta (1), tricikli (1), trógerkedés (118), utazás (51), vár (3), városliget (4), vécé (3), velencei tó (1), vendégségben (59), vidámpark (6), virág (57), zene (8), zenebölcsi (15), zöldalma (3), zöldben (58)

Őket olvassuk, lájkoljuk stb.

Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »

Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »

Boda nagyapóék túrázásai »

Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »

Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »

'Öregmesék': a mese, ha retró. »

Mese, mese, meskete: egy mesés blog »

Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »

Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »

Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »

Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »

Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »

Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »

Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »

Mindenféle gyerekségek (például dalok) »

Bartos Erika oldala »

Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »

További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »

Csak tiszta forrásból! (népmesék) »

Mondókák, stb. (dalok, mesék) »

Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »

Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »

A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »

Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »

Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »

A legszebb könyvek kiadója. Talán. »

Nagyonszép könyvek kiadója. »

A nagy klasszikus. A Móra. »