Nagy Gergő mindennapjai
2010. október 11.

idén csodaszép. Finom meleg, de semmi kánikula. És azok a színek!

 

Én meg kaptam motort lentre (=kintre) is.

 

És a játszón Mónival meg Irinával megosztottam a pufulecemet. Bejött a csajoknak. ;-)


2010. október 7.

Későn mentünk, alig voltak. Azért a Boti kisautóit rendesen nyúztam. :-))


2010. szeptember 14.

Muzsikással kezdtünk, voltak Tárkányék, FolkError, Ágoston, a Napra után pedig jöttünk haza, mert már fürdésidő volt. Közben táncikáltunk, ettünk kobucit meg rétest, (idegen) biciklit szereltem, csacsiztunk meg mászkáltunk a Zichy kastély belső udvarán, sétáltunk, aludtam, kavicsoztam, vagy csak hallgattuk a zenét. Jóvolt. Bibóék is jöttek, Alma és Kamó is. Ők madáretetőt is csináltak és íjaztak is. Én még nem tudok ilyeneket.


2010. szeptember 14.

ahol csupa izgalmas újdonság volt minden: a lakás, amiben lépcsőzni lehetett, meg sok könyvet borogatni, akárcsak otthon (és se Áci bácsi, se Csilla néni nem szaladt elrángatni engem a polctól), Bogáncs, a puli, aki össze-vissza nyalt, a lányok (4 szép szőke, úgy mint Csenge, Hanna, Alma és Kamilla), Zolika, a finomságok, satöbbi. Jó volt. Kár, hogy esett, a kerbe ki se mehettünk.


2010. június 7.

Gergő partizik és még mindig nem szereti a füvet... A csúszdát annál inkább. :-))  Kár, hogy a negyediken nincs hova tenni. :-((



Gyakori szavaink

mindenféle kisfiús dolgaim:
beszél (52), csavargás (207), evés (107), főz (6), itthon (413), odoba (7), ovi (7), pálya (6), rajz (2), szemtakaró (1), szemüveg (1), szerelés (2), tél van... (119), végre tavasz! (155), vendégek (5)
családunk és vidéke:
anya (123), apusunk (119), ballagás (1), barót (23), boda mama (58), boda nagyapó (66), család (124), kardosék (24), keresztelő (7), keresztszülők (76), kisbacon (23), mátyás (24), nagyapó (34), nagymama (34), nagyszülők (98), névnap (22), otthon (35), rokon (53), sára (62), szeged (34), szülinap (42), unokatestvér (81)
további kulcsszavak:
advent (11), állatkert (1), alvás (8), autó (32), balaton (4), barátkozás (17), barátok (25), beteg (20), bicaj (7), bicikli (4), bili (5), bkv (49), bohóc (1), boltolás (2), budapest (175), cuki (29), dinnye (3), duna (6), épít (1), eső (2), este (8), farsang (2), fest (4), ficánkoló (6), fodrász (1), fogmosás (2), fürdés (27), furulya (1), futóbicikli (1), gyermekvasút (1), gyurma (5), hajó (1), hideg (12), hinta (9), hó (15), jár (5), játszik (362), játszótér (128), kánikula (58), karácsony (18), kirándulás (54), kismotor (17), kolbász (5), koncert (2), konyházás (11), könyv (7), könyvtár (2), kórház (6), kultúrprogram (35), kutya (1), labda (2), látogató (5), magyarország (11), marosvásárhely (2), máv (3), mesenézés (2), nevetős (40), nyár (132), nyár 2013 (16), nyaralás 2011 (32), nyaralás 2012 (21), olvas (12), összefoglaló (2), ősz (64), ősz 2013 (17), palacsinta (5), pancsolás (12), pufulec (2), rajzfilm (7), ringató (2), roller (1), románia (7), séta (1), sí (1), strand (2), számítógép (2), szánkó (4), szikosloka (1), takarít (2), tánc (1), táncház (3), torna (4), torta (1), tricikli (1), trógerkedés (118), utazás (51), vár (3), városliget (4), vécé (3), velencei tó (1), vendégségben (59), vidámpark (6), virág (57), zene (8), zenebölcsi (15), zöldalma (3), zöldben (58)

Őket olvassuk, lájkoljuk stb.

Kiscsaládék mindennapi macerái (Sára és Matyi unokatesók meg szüleik blogja) »

Itt láthatóak Sára baba RÉGI képei »

Boda nagyapóék túrázásai »

Az ovi-ügy, ugyebár... Meg az ovis életkor. A lurkóé. ;-) »

Forrása sok vicces és még több idétlen mesének »

'Öregmesék': a mese, ha retró. »

Mese, mese, meskete: egy mesés blog »

Már szeretjük, mert jó, mert szép: a Csodaceruza »

Intézetesített viták a gyerekirodalomról, komolykodó hozzáértőktől »

Ó, élmények forrása, te kiapadhatatlan (igen, ez a színház) »

Gyermekirodalom, szakszerűen, ha már anya szakmabeli »

Vegyesvágott mesegyűjtő, kiindulásnak »

Már növök ide felfele... (Gergő, az ebadta kölyök ;-)) »

Ha unatkoznánk (de nem szoktunk), ímhol a segítség »

Mindenféle gyerekségek (például dalok) »

Bartos Erika oldala »

Bogyó és Babóca (Bartos Erika) »

További gyerekségek (Olvasni jó! - dalok, mesék, diafilmek) »

Csak tiszta forrásból! (népmesék) »

Mondókák, stb. (dalok, mesék) »

Ghivecs a babákról (anya innen okosodik olykor). Lassan kinövöm. »

Mindenféle hasznosságok aggódó anyukámnak (egy baba-lélekturkásztól) »

A beszédről (érdeklődő és cserfes anyukáknak, mint az enyém is) »

Mondogatók újabb gyűjteménye (immár tudományos) »

Ringató (Ili néni játszódája, szerettünk hozzá járni) »

A legszebb könyvek kiadója. Talán. »

Nagyonszép könyvek kiadója. »

A nagy klasszikus. A Móra. »